Területeink Hagyományait Őrző Asztaltársaság összejövetele

Az Asztaltársaság októberi összejövetelén jelenlétével megtisztelt minket Póczos  Sándor, aki már több könyvet írt és jelentetett meg. Az előadásán is régi salgótarjáni képeslapokról írt könyvéből kaphattunk ízelítőt. A válogatásban elsősorban Baglyasaljához kötődő képeslapok szerepeltek, melyek sok emléket idéztek fel a jelenlévők között. Érdekes régi történeteket hallottunk ezen a délutánon.

Igyekszünk tagjaink számára változatossá tenni programjainkat, sok egyeztetés és szervezés után sikerült Sarló Bélát megnyernünk, hogy tartson előadást a Salgótarjáni Öblösüveggyár történetéről, amelyről könyvet is írt. A találkozó filmvetítéssel kezdődött és nagyon érdekes, tartalmas beszélgetéssé alakult, hiszen az Asztaltársaság minden jelenlévő tagja személyesen is ismeri Sarló Bélát, ezáltal nagyon oldott baráti beszélgetés alakult ki. Előadónknak szoros kötődése van Baglyasaljához és az üveggyártás folyamatához, történetéhez, ezért nagyon tartalmas délutánt töltöttünk együtt.

Az Asztaltársaság decemberi találkozója a karácsony jegyében telt. Kötetlen beszélgetésre gyűlnek össze ilyenkor a tagok. Megbeszélik az eltelt év sikeres programjait, vagy éppen a megfontolni való dolgokat, természetesen a lehetséges jövő évi programokról is szó esik.

H.H.A

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”285″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”0″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük