“- A háború alatt hol volt, mit csinált?
Bujkáltam egészen 1944, december 19-ig. Akkor kidobolták, hogy aki nem vonul be, azt agyonlövik. Bementem az acélgyári iskolába a gyülekező helyre és egy hadnagynak elpanaszoltam, hogy otthon még lenne rendezni valóm, meg élelmet sem hoztam magammal. Megértő volt, másnapig kimenőt adott. De reggel nem Tarjánba, hanem a katalinai alagútba mentem, ahol már sokan megbújtak.
– S mi történt a háború után?
– Amikor bejöttek az orosz katonák, elvittek bennünket az Idegérbe dolgozni, de megléptem a csoportból. Akkor már megindult az élet Baglyoson. Sulyok Andor volt a párt vezetője, én is mellé álltam. Létrejött a policaj csoport, jó néhányan voltunk benne. Fenntartottuk a rendet, jártunk a falvakba élelmet szerezni az embereknek. A baglyasiak közül már sokan dolgoztak a vasút, a bányák helyreállításán. Enniük kellett.”