Pályázatok

Tisztelt Igazgató, Tagintézmény-vezető Asszony!

Tisztelt Igazgató, Tagintézmény-vezető Úr!


A városi tanévnyitó ünnepségen meghirdetett 700 éves évfordulós program részeként –  szakintézményekkel, szervezetekkel együttműködve – pályázatokkal szeretnénk ösztönözni a gyermekeket, fiatalokat városunk, környékünk régmúltját felidéző alkotások létrehozására, versenyen, vetélkedőn való részvételre.

Tisztelettel kérjük, hogy intézményükben népszerűsítsék a felhívásokat, és kollégái közreműködését kérve, segítse a felkészülést, az alkotómunkát!

Az érdeklődők, jelentkezők kérhetik a közreműködő intézmények, szervezetek segítségét. Közös munkával megvalósulhatnak, a városvezetés által is támogatott, Emlékév célkitűzései.

Salgótarján, 2010. október 27.

Tisztelettel:

Szilasi András                                                                    Nagyné Hajdú Györgyi

az Emlékbizottság alelnöke                                        az Emlékbizottság titkára

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadás" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás