A múlt üzenete

Cs. Sebestyén Kálmán

A MÚLT ÜZENETE

Ha Salgótarjántól északnyugati irányba, a Karancs felé elindulunk, s elérjük azt az átjárót, mely a Dobroda-patak völgyébe vezet, egy furcsa természeti képződményt láthatunk: a völgyfenékből kettős bazaltszikla, vagy másként vulkáni embrió emelkedik ki.

Baglyasalja történetének első felvonása ennek a boglya alakú sziklának – valószínűleg ez nevének eredete is – környékéhez kötődik. Ez alkalmas volt arra, hogy – ha nem is nagy – erődítményt alakítsanak ki rajta. Az 1700-as évek elején a szemtanú szerint: „A nyomok azt mutatják, hogy az orom be volt építve s ebbe a kősziklába valamiféle – ma már nehezen megközelíthető – üreget vájtak. Feltételezhető – s így is beszélik –, hogy ez az erődítmény a tatárok becsapásai ellen nyújtott menedékhelyet a hegy alatti falvaknak, s erre a célra is készült.” Hogy valóban a tatárjárás idején, vagy később építették ezt a kis várat, nem tudni, csak az bizonyos, hogy az 1270-es években állt. Mi célt szolgálhatott? Valószínű, hogy valamiféle középkori „páncélszekrényként” működhetett: fontos értékek őrzésére, esetleg rövid ideig menedékhelyül használhatták, hisz jelentős katonai erőt nem tudott befogadni, várúr lakhelyéül pedig túlságosan kicsi volt. Ez a szerep főleg az 1200-as évek vége felé, a központi hatalom gyengülésével párhuzamosan értékelődött föl.

Birtokosairól valamivel többet tudunk. A környéket ez időben a Kacsics nemzetség bírta, mely Nógrád vármegye ispánjától, Slaviztól származtatta magát. A Tarján falu nyugati részét birtokló ág, melyhez Baglyaskő és környéke is tartozott, első név szerint ismert tagja Illés. Utódai egy évszázadig meghatározó szerepet töltöttek be a környéken, mivel Baglyaskő mellett még három várral – Hollókő, Somoskő, Sztrahora (Hollókő és Nógrádsipek között) – rendelkeztek. Az Illés-ág hatalmának leáldozását az Árpád-ház kihalása utáni belharcok jelentették. A család tagjai ekkor Csák Máté mellé álltak. 1311 körül Baglyaskő akkori birtokosa, Illés fia Péter fia II. Péter átadta a várat a trencséni nagyúrnak. Károly Róbert hatalmának megszilárdítása után ennek következménye a birtokelkobzás lett. Az új tulajdonos Szécsényi Tamás erdélyi vajda, aki szintén Kacsics volt, csak egy másik ágból származott, Nógrád vármegye nagy részét megkapta a királytól hűségéért. Baglyaskő vára azzal, hogy egy nagy birtoktest része lett, elvesztette addigi jelentőségét is.

Viszont tovább élt a falu, mely eredetileg a vár őrzésével megbízott személyek, illetve az ellátásukra kirendeltek lakhelye volt. Erre utal neve is, hisz az ilyen jellegű településeknél fordul elő általában a vár nevéhez illesztett „allya” (alja) utótag. Baglyasalja nevét 1327-ben említik írott forrásban. Lakosai az 1300-as évek elejétől a jobbágyfalvak életét élhették. Művelték a földet, legeltették az állatokat, a földesúri adókat az új birtokközpontba, Somoskő várába szállították. Különösebben nem érintette őket, hogy kik a földesurak, pedig az ország jelentős családjai voltak: a Losonczi és a Guthi Országh család, majd a Forgáchok.

Baglyaskő (Kővár)

A helyzet alapvetően a mohácsi vész után változott, mikor a mindennapi élet része lett a rettenet, ha fegyveresek tűntek föl a környéken. Ettől kezdve a falu sorsát ismét a várak határozták meg, hisz szorosan kapcsolódott a közeli Salgó, Somoskő és Fülek birtoklásáért folyó harcokhoz. 1552-ben a török megszállás állandósult. Két év múlva Baglyasalja már szerepelt a szécsényi szandzsák adóösszeírásában kb. 40 főnyi lakossal. A település a pusztulás több hullámát is átvészelte, és a lakosok – az összeírások tanúsága szerint – egyre jobban elszegényedtek. Elnéptelenedését Fülek 1682. évi ostromához köthetjük, mikor a Thököly Imre segítségére érkező budai pasa seregében lévő tatárok elpusztították a vidéket.

Az 1690-es évek közepén indult meg – nehezen – a település újraéledése. A Gömör megyei Almágyról települtek be az Andók, kik a régi helyen igyekeztek gyökeret verni, sikertelenül. Ugyanis a vár alatti rész „erősen veszélyeztetett volt a katonai beszállásolások szempontjából, ennek elkerülése céljából az egész falu a szomszédos völgybe vándorolt át.” Ez az 1700-as évek legelején történhetett. Az új helyen az 1720-as évektől megindult a lassú, fokozatos gyarapodás, melyet már nem a hadiesemények, hanem a természeti adottságok befolyásoltak.

Az 1860-as évektől azonban alapvető változások következtek be a mindennapi életben. Kezdetben még nem érintette annyira magát a falut, hogy gróf Mikó Imre birtokán, az egykori vár mellett, Károlyi-akna területén megindult a bányászkodás. A lakosság figyelmét egyelőre a falu határában lévő földek birtokviszonyának rendezése, a tagosítás kötötte le.

Bányakaszinó, ma diákotthon

Hamarosan azonban már a lakott helyek közelében kezdődött a bányaművelés. Az igazi változások az 1880-as években indultak meg, mikor az Észak-magyarországi Egyesített Kőszénbánya Iparvállalatok Rt. (ÉKI Rt.) megkezdte az üzemszerű bányászatot és nógrádi bányáinak központját, igazgatóságát Baglyasalján rendezte be. Hatással volt ez a hagyományos falusi közösség bomlására is. Egyrészt a földből megélni nem tudó baglyasiak nem kényszerültek elvándorlásra, mert a bányák körül találhattak munkát. Ugyanakkor a nagyszámú idegen által hozott nyelvvel (1890-ben a lakosság 56 %-a nem magyar anyanyelvű), vallással (addig csak római katolikusok voltak) kapcsolatba került a falu lakossága. Az idegeneknek más volt a napi életritmusa és más volt a viszonyuk, kötődésük a földhöz is. Változtak a szokások és a lakosok képzeletében megjelent a Bergmanik (Bergmanli, Pertmanyik) nevű, általában jóindulatú törpe és bányarém. Új települési forma, a bányatelepek jelentek meg, melyek a munkahelyek közelében, sokszor ideiglenes jelleggel épültek. A századfordulóra a községet északról félkaréjba fogták a telepek, s az 1920-as években kiépült a főutca mentén az ÉKI Rt. igazgatóságának központi telepe. Itt kapott helyet az élelemtár és az 1923. január 6-án átadott, Vágvecsei Wellis Andor tervei alapján épült bányakaszinó, mely a település kulturális központja lett. A korábbi bányatiszti és altiszti kaszinó mellett létrejött az iparosok és a bányamunkások olvasóköre. Az egyesületek könyvtárainak, közösségi helyiségeinek, a vendégszobáknak és a mozinak szintén ez az épület adott otthont. Azonban a központi szerepet a színházterem töltötte be,

Római katolikus templom

amely az ünnepségek, bálok mellett a fúvószenekar, a dalárda, a tánccsoport és az öntevékeny színjátszók próbáinak és bemutatóinak helye volt. A településen áramfejlesztő, kórház, posta, strand, vágóhíd és csendőrőrs is működött. Nagyobb lendületet kapott a sportélet is, elsősorban az 1921 májusában alakult Baglyasaljai Sport Egyesület keretében.

Ekkor már az eredeti falusi lakosság jelentős része – vagy közvetlenül, vagy családtagja révén – is kötődött a bányához és részt vettek a bányászok mozgalmaiban is. De ezt mutatja az is, hogy az 1830-as évektől létező községi iskola naplóiban a század végétől a tanulók szüleinek foglalkozásához leggyakrabban valamely bányához kötődő tevékenységet jegyeztek be. S nem okozott problémát az sem, hogy amikor „túlzsúfolt” lett a községi iskola, a tanulók egy részét átirányították az 1882-től működő társulati iskolába. Szintén a község és az ÉKI Rt.-t 1925-ben magába olvasztó Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. együttműködését jelzi, hogy a bánya jelentős támogatást nyújtott a falu és a központi bányatelep határán a templom felépítéséhez, melyet 1934. október 14-én az egész települést megmozgató ünnepség keretében szenteltek föl. A freskókat, a szószék és az oltár faragásait Bóna Kovács Károly festő- és szobrászművész készítette.

1939-ben, közel 80 év után, megszűnt Baglyasalja közigazgatási területén a földalatti termelés, de megmaradt az ezt biztosító, kiszolgáló technikai bázis. Az itt dolgozó szakemberek a II. világháború után sokat tettek részben a bányák újraindításáért, részben a vasúti közlekedés biztosításáért vágányok, hidak, teherkocsik javításával. A fokozatosan normalizálódó

Bóna-féle szabadiskola

élet új viszonyai között a község vezetőinek szembe kellett nézni azzal, hogy továbbra is önállóan igyekeznek megoldani a feladatokat, vagy feladják az önállóságot és közigazgatásilag Salgótarjánhoz csatlakoznak. Salgótarján közelsége, várossá válása egyre jobban éreztette hatását. 1939-től ez még inkább felerősödött, hisz a baglyasiak számára munkalehetőség döntően a város üzemeiben volt. A munkán kívül a szellemi-kulturális kapcsolatok is fokozatosan szorosabbak lettek. Kezdődött azzal, hogy az egyesületek kapcsolatokat kerestek, tagjaik egymás rendezvényeit látogatták, az 1920-as évek közepén pedig a salgótarjáni nagyvállalatok által felállított gimnázium sok tanárának az SKB Rt. Baglyasalján biztosított lakást, akik a helyi kulturális életbe is bekapcsolódtak. Mindez 1946-tól bővült a Bóna Kovács Károly által vezetett Munkás Művészeti Főiskola itteni elhelyezésével. Ebben az évben – a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége helyi csoportja kezdeményezésére – szerveződött meg az óvoda is.

A község vezetői végül a realitások mentén 1950-ben – a megyeszékhellyé előlépett – Salgótarjánhoz csatlakozás mellett döntöttek. A városi keretbe tartozás kettős hatással volt a hajdani községre. A környéken a bányászati tevékenység fokozatos megszűnése, az új generációk megélhetését egyre inkább a városhoz kapcsolta munkahelyeik révén, és ez óhatatlanul a korábbi kötődések lazulását eredményezte. Ugyanakkor a településrész családi házas jellege az 1970-es évektől növelte a beköltözők számát, s így az infrastruktúra fejlesztése is nagyobb hangsúlyt kapott. A rendszeres autóbusz közlekedés megkövetelte a főút rendbe tételét, illetve ehhez kapcsolódva a patakmeder szabályozását, az új házak sora az utcák kialakítását. Igazi minőségi változás azonban a 90-es évek elejétől indult a víz- és gázhálózat kiépítésével, a telefonhálózat bővítésével, a kábeltévé bevezetésével. A csatornahálózat létesítése napjainkban fejeződött be. A baglyasaljai városrész lakóiak száma az ezredforduló táján kb. 1600 fő volt.

A közösségi és kulturális élet fő színtere 1950 után is hosszú időn át, a 60-as évek végéig, az egykori bányakaszinóban működő művelődési otthon volt. 1953-tól ez lett az Állami Faluszínház területi bázishelye is. Új funkciót az épület 1971 elejétől kapott, mikor ide költöztették az 1967. március 1. óta működő Hétközi Diákotthont. Ezzel együtt az általános iskola feladata is bővült, hisz a diákotthon lakói szintén itt tanulnak. Az iskola 1997-ben, a művész születésének 100. évfordulóján felvette Bóna Kovács Károly nevét. Ugyanekkor utcát is neveztek el róla Baglyasalján.

A hagyományok ápolását, a városrész közösségi életének szervezését a Magyar Vöröskereszt évtizedek óta működő helyi szervezete, az 1996 májusában alakult Baglyasalja Barátainak Köre és az ugyanebben az évben létesült Polgárőr Egyesület vállalta fel. 2003. májusa óta működik a Baglyasaljai Fiatalok Baráti Köre is. Sok embert mozgósít – az immár 85 éves, 1970-től a Nógrád Volán Rt. támogatásával működő – Baglyasaljai Sport Egyesület.

A városrész leglátványosabb kulturális eseménye az évtizedes múltú Baglyasi Napok rendezvénysorozata, illetve a Pünkösdi Hangverseny.