BBK találkozó

Egy novemberi kellemes időben tett sétával gyülekeztünk egyre többen és többen 2019. november 15-én délután a Diákotthonban tartott összejövetelre, melyre a Baglyasalja Barátainak Köre vezetősége invitálta az egyesületi tagokat. A szép számú és minden korosztályt képviselő „baglyasi barátok” mellett megtisztelt bennünket Dr. Dániel Zoltán alpolgármester Úr és területünk önkormányzati képviselője, Homoga László Úr is. De ezzel még nincs vége illusztris vendégeink felsorolásának, hiszen nagy örömünkre elfogadták meghívásunkat az Almágyi polgármester Agócs Gyula és felesége Agócs Ildikó is.

Nyitó köszöntőt mondott Kovács Lászlóné elnökasszony, aki röviden értékelte az idei évet. Megemlítette sikeresen megrendezett rendezvényeinket, megköszönte mind az Önkormányzat, mind a többi támogatóink által nyújtott segítséget, melyek nélkül nem sikerülhettek volna ilyen magas színvonalon ezek az események. A Nőnap, a Pünkösdi Hangverseny, a Nyárköszöntő, a Bányásznap, a Baglyas-Kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban tartott rendezvény, több kiállítás és egy kis nyársalás színesítette az elmúlt időszak saját szervezésű programjait, de meghívottként is képviseltük Baglyasalját több eseményen, rendezvényen is, mint pl. a Te szedd! akció vagy a kishartyáni falunap.

A köszöntőben külön is meg lett említve a sikeresen működő Asztaltársaság, ahol az elnökségről leköszönt Cserháti József által képviselt helyi értékek feltárásának és megismertetésének hagyományát folytatva az új elnök, Három Béla további vendégek előadásaival emelte a rendezvények színvonalát.

Kovács Lászlóné természetesen nem feledkezhetett meg megköszönni a tagok egész éves önzetlen segítségét sem, bízva abban, hogy ez a lelkesedés egyre jobban átragad a fiatalabb korosztályra is, hiszen ők jelentik az Egyesület és Baglyasalja jövőjét is.

A nyitóbeszédet követően Dr. Dániel Zoltán alpolgármester Úr köszöntötte a részt vevőket és néhány mondatban méltatta az Egyesület munkáját. Ezek a mondatok megerősítették a részt vevőket abban, hogy van értelme a közösségi élet ezen formájának, az együtt gondolkodásnak és a közös cselekedeteknek. Hiszen ezek mind-mind a múltunkból a jövőnk felé vezető út jelen állomásai, melyeket most élünk meg, így tenni is csak most tudunk érte.

Ezt követően kötetlen baráti beszélgetés közepette mindenki megízlelhette a felszolgált kemencében sült csirkecomb egy jól sikerült verzióját egy szintén finom fahéjas szilvás péksütemény „desszert” kíséretében, illetve minden korosztály számára biztosított volt, hogy a szomjas torkok se maradjanak szárazon.

Köszönjük a meghívást, köszönjük a részvételt! Találkozzunk legközelebb is!

A rendezvény létrejöttét támogatták cégek és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata is.

Balya Tibor

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük