Falunap Almágyban

Almágyi barátaink meghívásának eleget téve heten vettünk részt a település közös ünnepén, a falunapon. Baráti Körünk új elnökét Kovács Lászlónét, alelnökét Három Bélánét, titkárát Turcsányi Attilát és egyesületünk négy tagját a község polgármestere, Agócs Gyula és a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke, Agócs Ildikó tisztelettel és meleg szeretettel fogadta.
A falunap jelentőségét növelte, hogy ennek keretében rendezték meg a házigazdák, a „MESTERSÉGÜNK CÍMERE” elnevezésű II. Hagyományőrző Gyermekfesztivált.
A rendezvényre elfogadta a meghívást Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere és Homoga László városrészünk önkormányzati képviselője is, akik ajándékot adtak át a fesztivál négy tehetséges helybeli szereplőjének, Tóth Nikolettának, Agócs Eszternek és Agócs Emesének, valamint Deák Dánielnek.
Árusok, kézművesek sora népesítette be a szabadtéri színpad környékét. Ugróvár, és a régi időket idéző játékok várták a legfiatalabbakat. Sokféle gulyás, halászlé, savanyúkáposzta főtt a kondérokban. Délután változatos műsor szórakoztatta a szépszámú közönséget, ahol azonban ugyancsak a hagyományőrzésé volt a főszerep.
Almágyi barátainkkal beszélgettünk az együttműködés további terveiről, lehetőségeiről is. Az átélt élmények mindannyiunkat megerősítettek abban, hogy ez a kapcsolat érdemes a folytatásra.
Mint értesültünk róla, jó hangulatban telt a közös vacsora és az utcabál is.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük