20 évesek lettünk

Egyesületünk 20 évvel ezelőtt, 1996. május 4-én alakult Andó Miklós ötlete alapján, a városrész akkori képviselője, Cserháti József kezdeményezésére és támogatásával. Az emlékező program a Baglyaskő Galériában a „Baglyasalja Barátainak Köre 20 évének 274 pillanata” című kiállítás megnyitójával kezdődött.

161506_008

SONY DSC

161506_019

SONY DSC

Folytatásként, a SÁIK Kollégium nagytermében tehetséges fiatal előadók műsora, Báti Jánosné ünnepi köszöntője, kb. 300 vetített képel kísért visszatekintő következett.

161506_033

Sor került az emléklapok, köszönőlevelek és a Baglyasaljáért díjak átadására. Az idei díjazottak: Felföldi István, Judik Béla, Szásziné Kupcsulik Ágnes, Tarjányi Viktória, Vincze Istvánné.

161506_096161506_098161506_101161506_102161506_104

Pohárköszöntőt Dániel Zoltán Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott. A rendezvényt vacsora és kötetlen baráti beszélgetés zárta. A Baráti Kör aktív tagjai, több alapító tag is, az egyesület támogatói, partner intézmények és szervezetek képviselői – köztük Agócs Gyula polgármester úr és Agócs Ildikó a Csemadok helyi szervezetének elnök asszonya a szlovákiai Almágyból, valamint Biczóné Kovács Ildikó és Kovács Balázs, Bóna Kovács Károly gyermekei – mintegy százan emlékeztek, ünnepeltek együtt.

Fotók: tarjanikepek.hu
Homoga József

További képek:

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadás" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás