Meghívó

meghivo151013

Török Katalin 1982. február 8-án született Hatvanban. A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium magyar-francia kéttannyelvű tagozatán folytatott tanulmányait követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, illetve ez utóbbival párhuzamosan Európai jogi diplomát francia nyelven. Felsőfokú tanulmányait követően Párizsban, Franciaországban dolgozott kutatóként öt éven keresztül francia és angol fejvadász cégeknél. 2011-ben visszaköltözött Magyarországra, s folytatja kutatói működését az egyik legnagyobb nemzetközi kiterjedtséggel bíró fejvadász irodánál Budapesten.

Rajzolni – mint mindenki – egészen kis korában kezdett. Az óvodai rajzok azonban más szerkezetet mutattak, mint a „megszokott”. Égbe nyúló életfára és nagyra nőtt viráglabirintusra hasonlítottak. Később, az iskolai évek alatt folytatódott a kusza vonalak egymáshoz rendezése, s már kevésbé életfa vagy virág hatását keltették. A rajzok szabad kézzel készülnek; tollal, ceruzával, színes vagy éppen fekete vagy fehér lapra.
Adjanak ezek a rajzok ihletést másoknak, találjon mindenki érzése szerint mondanivalót bennük, csaljanak derűt az arcokra!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük