Salgói Madách piknik

Az ötletet a Pesti Hölgy-Divatlap 1862.február 15.-i írása adta: „Nógrádmegye hölgyei a jövő tavaszon a Petőfi által megénekelt Salgó vár romjain majálist fognak tartani, mely alkalommal Madách Imré-nek a Kisfaludy-társaság tagjául lett megválasztása emlékére gyűjtést is fognak eszközölni, hogy e megye hölgyei a társulat alapító tagjai közé léphessenek […] .”
Nógrád megye másik nagy író óriásának, Mikszáth Kálmánnak nevét viselő Társaság tagjai a salgóbányai erdészház udvarán gyűltek össze, hogy felidézzék a 150 évvel ezelőtt elhunyt Madách Imre emlékét. Dr. Kovács Anna a MKT elnöke, kedves szavakkal és jófajta salgói pálinkával köszöntötte a résztvevőket. Szólt Salgóbánya múltjáról és jelenéről, valamint az együttlét jelentőségéről. Dr. Praznovszky Mihály, örökös tiszteletbeli elnök méltatta a Tragédia költőjének emberi, írói nagyságát. Andor Csaba a Madách Irodalmi Társaság tagja, a Madách-könyvek szerkesztője az évforduló néhány országos rendezvényéről beszélt. Böszörményi István helytörténeti író, néprajzkutató az évforduló szlovákiai eseményeiről adott tájékoztatást. Dr. Fancsik János a salgótarjáni Petőfi-kultusz megerősítésével kapcsolatos javaslatait ismertette és részleteket mondott Petőfi Sándor: Salgó című költeményéből. Nagy sikert aratott Praznovszky Mihály írása, amely azt a beszélgetést idézi fel, amelyet a majálist szervező hölgyek folytathattak 1862-ben. Bódi Györgyné dr., Boros Istvánné és Tomkáné Balázs Mária próba nélküli előadása a rendezvény csúcspontja lett. Méltó befejezésként Koronczi Kornélia társasági tag Madách Imre: Nem féltelek hazám! című vesét olvasta föl.
A legbátrabbak természetesen fölsétáltak „… az éghez oly közel, …” lévő Salgó várához.
A program lelke, fő szervezője Bagyinszky Istvánné a MKT titkára volt.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadás" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás