„Civilek a csend világában” – „Múlt és jelen kézfogása”

A zord időjárás nem tartotta vissza, az elmúlt szombaton sem a szervezőket, sem a nagyszámú érdeklődőt attól, hogy ellátogassanak a Civil Hónap egyik kiemelt rendezvényére, a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközponthoz.

Tekerőlant zene (Andrássy Ferenc) és valódi ágyúból leadott lövés (Fülöp István) után Szepesiné Judik Dorottya, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Nógrád Megyei Szervezetének elnöke üdvözlő szavai után, Eötvös Mihály, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy …”a rendezvény példaértékű összefogás eredménye. A színhely egyaránt gazdag természeti és történelmi értékeket őriz. Baglyasalja Barátainak Köre a múltra, az elődökre, a Látogatóközpont dolgozói és a SINOSZ tagjai, inkább a jelenre irányítják a figyelmet.”

A résztvevők, fejet hajtva az ősök emléke előtt elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait az egykori várhelyen lévő emléktáblánál, illetve Borbás Vince híres botanikus szobránál.

A Balassi Bálint Hagyományőrség és a Skorpió SE Íjász Szakosztályának tagjai a honfoglalástól, a török koron át a mai sportíjászat eszközeit mutatták be. Megcsodálhatták a résztvevők a fegyverek, sporteszközök teljesítményét, a szép és funkciójukban is csodálatos korhű ruhákat.

A „Víz éve„ jegyében meghirdetett fotópályázatra küldött képekből készült kiállítást, Judik Béla a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegységének vezetője mutatta be.

Dr. Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő, a SINOSZ elnökségének tagja videó-üzenetben köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket.

A DÉNÁR-játék sokaknak szerezett örömet.

A szektorlabda (gombfoci) játék rejtelmeibe Horváth Imre Európa- és Világbajnok vezette be az érdeklődőket.

Andrásfalvi-Faragó Zoltán írói műhelyébe is betekinthettek a résztvevők. Az Öt íjász című történelmi regényét – amelynek cselekménye a Nándorfehérvári csatában csúcsosodik ki – közelebbről is megismerhették.

 

További képek:

 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadás" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás