„Ki mire, kire kíváncsi”

Bemutatkozott Dósa Zsuzsanna üvegtervező
A Salgótarjáni Öblösüveggyár fénykorában több ezer embernek biztosított munkát, sokaknak szakmai sikereket. Alkalmazkodva a vevői kör igényeihez, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával kiváló tervező és kivitelező szakemberek piacképes, művészi kivitelezésű üvegtárgyakat állítottak elő. Termékeik sikert arattak a különböző szakmai vásárokon, eljutottak a világ minden tájára. Dósa Zsuzsanna, akinek édesanyja Baglyasalján született, ő maga családjával városrészünkben lakik – a gyár utolsó tervezője – a nagy elődök Takács Géza, Erdei Sándor, Hamza Erzsébet, stb. irányításával részt vett a gyár jó hírnevének terjesztésében és a széles vevőkör megnyerésében, megtartásában. Erről tanúskodtak a bemutatóra elhozott, általa tervezett „üvegcsodák”, kézzel fogható mintái és az albumokban, prospektusokban látható fotói. A beszélgetésen részt vett egy volt üvegfúvó és egy üvegcsiszoló szakember is. Elmondták, hogy csak a tervezők, üvegfúvók, csiszolók, festők összehangolt, kiváló munkája hozhatott létre kimagasló minőségű termékeket. Mindannyian reménykedünk a salgótarjáni üveggyártás újraindításában. Talán még nem késő, megtalálhatók a régi szakemberek.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadás" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás