Author: admin

Szoboravató ünnepség

Szoboravató ünnepségre került sor a baglyasaljai temetőbe május 15-én az I. világháborús emlékmű restaurációja alkalmából. Az ünnepi beszédet Dániel Zoltán Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere mondta el, hangsúlyozva, hogy a múlt emlékeit ápolni kell...

Pünkösdöt ünnepeltük zenével, verssel Isten Házában Baglyasalján

Számosan összegyűltek Pünkösdöt ünnepelni, Bóna Kovács Károly freskóiban, faragásaiban gyönyörködve a baglyasaljai Krisztus Király templomban. Kultúránkban az ünnephez számos népszokás kötődik. Ilyen a pünkösdi királyválasztás, a pünkösdi királynéjárás, a borzakirályos, vagy, elsősorban az erdélyi...

BBK évi rendszeres közgyűlését 2018. április 27-én tartotta elsőként Kovács Lászlóné az egyesület elnöke. Beszámolót tartott a 2017-ben végzett munkákról. Ezeket képekkel is próbáltuk bemutatni a jelenlevőknek. Eged Ferencné gazdasági felelős beszámolt az egész...

MEGHÍVÓ ÉVES KÖZGYŰLÉSRE

Meghívó Tisztelt Tagtársunk! Egyesületünk évi rendes közgyűlését 2018. április 27-én (pénteken) 17 órakor a SÁIK Hétközi Diákotthon nagytermébe összehívom. Program: -Beszámoló a 2017-ben végzett munkánkról és pénzügyi tevékenységünkről -Az ellenőrző Bizottság jelentése -Javaslat a...

Tavaszköszöntő

A tavaszt és a nőket köszöntöttük a Baglyaskő Időskorúak Otthonában 2018. március 12.-én. Napfény, zene, szépirodalom, köszöntő szavak, virágok, barátság, tisztelet, így lehetne röviden összefoglalni a történteket. De mi is történt? Vendégünk, a Budapesten...

A Hagyomány Őrző Asztaltársaság februári összejövetele

Mocsári Zoltán Rónay György: Verebek című versének felolvasásával kezdte meg a februári asztaltársaság összejövetelét. Majd Mocsári Árpád régi baglyasi térképeken mutatta meg, hol helyezkedtek el a bányák és hogyan kapcsolódtak össze környékbeli bányákkal. Láthattunk...

Kiállítás megnyitó

Gedeon Hajnalka grafikáiból nyílt kiállítás a Baglyaskő Galériában. A tárlatot Zsibói Gergely költő, tanár, a kiállító művész kollégája ajánlotta az érdeklődő otthonlakók és vendégek figyelmébe. Eljöttek a megnyitóra a művésznő szülei és több barátja,...