Pünkösdöt ünnepeltük zenével, verssel Isten Házában Baglyasalján

Számosan összegyűltek Pünkösdöt ünnepelni, Bóna Kovács Károly freskóiban, faragásaiban gyönyörködve a baglyasaljai Krisztus Király templomban.
Kultúránkban az ünnephez számos népszokás kötődik. Ilyen a pünkösdi királyválasztás, a pünkösdi királynéjárás, a borzakirályos, vagy, elsősorban az erdélyi só-vidéken szokásos hesspávázás. A hívő emberek azonban a Szentlélek eljövetelére emlékeznek. S, lehet-e méltóbban ünnepelni – az imádság, a zarándoklat mellett – mint a művészetek nyelvén.
Önzetlen közreműködők részvételével, támogatók segítségével – immár több mint két évtizede – rendezi meg Baglyasalja Barátainak Köre a Pünkösdi Hangversenyt.
A virágdíszbe öltöztetetett Isten Házát teljesen megtöltő, ünnepelni vágyó, a zenét, a verset szerető érdeklődőket Kiss Dávid káplán atya – a hit és a művészetek lélekemelő hatását elemző gondolataival – köszöntötte. Beeri Szilvia, Matuz Csilla, Tóth Tibor ihletett muzsikálása mellett a műsorban az irodalmat Három Réka és Andó Ákos képviselte.
A rendezvényről videó-film készül, amelyet a Salgótarjáni Városi Televízió bemutat majd.
A hagyományt – a programokat eddig szervező Szilasi András helyére lépve – Décsey Ferencé, a Baráti Kör vezetőségének tagja viszi tovább.

Fotó: P. Tóth László

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”265″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”28″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”1″ show_slideshow_link=”1″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük