Tavaszköszöntő

A tavaszt és a nőket köszöntöttük a Baglyaskő Időskorúak Otthonában 2018. március 12.-én. Napfény, zene, szépirodalom, köszöntő szavak, virágok, barátság, tisztelet, így lehetne röviden összefoglalni a történteket. De mi is történt? Vendégünk, a Budapesten élő, de Salgótarjánhoz sok szállal kötődő, Frideczky Katalin zongoraművész, író, Beethoven „Für Elise, Schubert: Szentimentális keringő és Grieg: Solveig dala című zenedarabjait adta elő. Az írónő két novelláját P. Kerner Edit előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház társulatának tagja tolmácsolta ihletetten. Szabó Pál, a Baráti Kör tagja, a Szalai Páltól átvett gondolatokkal köszöntötte az otthon, az egyesület hölgy tagjait. Dániel Zoltán alpolgármester is csatlakozott a köszöntéshez, és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevébe köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet az intézmény vezetése adott az óvoda felújítás idején. Ajándékként virág és emléklap jutott minden kedves nőnek.

Fotó: P. Tóth László

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”264″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”1″ show_slideshow_link=”1″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük