Bányásznap

2020. Bányásznap

Az idén került sor a 70. Nógrád Megyei Bányásznap megrendezésére. Különleges nap volt ez a Baráti Kör számára hiszen Dobor István a Nógrád Megyei Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke felkérte a Baráti Kört, hogy közösen rendezzük meg a Megyei Bányásznapot itt Baglyasalján. Nagy megtiszteltetésnek éreztük ezt a felkérést, hiszen ez volt az első alkalom, hogy városrészünkben ilyen nagy hagyománynak számító megyei esemény megrendezésre került. Igyekeztünk mindenben megfelelni és helytállni a feladatnak. A hagyományokat követve a temetőben kezdődött a megemlékezés a bányász hősi halottak sírjánál, ahol Felföldi István mondott beszédet. Virágokkal és gyertyagyújtással tisztelegtünk a hősök előtt.

A megemlékezés Targos István emlékművénél folytatódott itt Dobor István mondott megemlékező beszédet a bányászok nehéz sorsáról és Targos István történetéről. A jelenlévők koszorúk elhelyezésével tisztelegtek a bányászok előtt.

A Bányász Emlékhelynél a Salgótarjáni Bányász Zenekar muzsikája emelte az ünnep színvonalát, ahol Varga Tibor a Dorogházi Alapszervezet elnöke emlékezett a bányászéletre, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet virágait.

Az ünnepség a Diákotthon kertjében folytatódott, köszöntő beszédet mondott Dr. Dániel Zoltán Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Kitűntetések, díjak és emléktárgyak átadására került sor, melyeket Skuczi Nándor a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Rabi Ferenc Bánya-Energia-és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke adott át. A Baráti Kör vezetőség úgy gondolta, hogy az ünnepi alkalom keretein belül az egyesület munkáját segítő tagok és programjaink támogatóinak emléktárgyakkal köszöni meg az eddigi segítséget, melyet Kovács Lászlóné a Baráti Kör elnöke és Három Béla a Hagyományőrző Asztaltársaság elnöke adott át.

Vendégeinknek finom ebéddel kedveskedtünk és a szórakozás sem maradt el, a jó hangulatot a Bányász Zenekar, Hagyományőrző asszonykórusok és fiatal táncosok biztosították. Egyesületünk köszöni minden támogatójának és önkéntesének a segítséget mellyel létrejöhetett ez a rendhagyó esemény.

H.H.A.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”288″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”0″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük