„A szívekben napsütés, fény van…”

Ilyen idő lehetett 1848. március 15-én, Pesten, amikor a márciusi ifjak: Petőfi, Jókai, Vasvári, Tompa Mihály és a többiek, elindították a forradalmi eseményeket. Felkelt a nép szabadságot, a cenzúra eltörlését, Táncsics börtönének megnyitását követelve. Szombaton vigasztalanul esett megérkezésükkor Almágyon is. A hangszóróból 48-as indulók szóltak. Meghívóink, a település polgármestere, Agócs Gyula úr és a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke, Agócs Ildikó az alkalomra előkészített közösségi ház nagytermébe invitált bennünket, az anyaországot képviselő tizennyolc fős küldöttséget.

Az elnök asszony köszöntője után Baráti Körünk elnöke, Báti Jánosné köszönte meg az együttünneplés lehetőségét, majd felolvasta Dóra Ottó polgármester úr üdvözlő és jókívánságait tartalmazó levelét.

Az óvodások és iskolások ünnepköszöntő műsora után Póczos Mátyás salgótarjáni gimnazista virtuóz tekerőlant játékát tapsolta meg, a mintegy 120 fős, lelkes közönség. A megemlékezés csúcspontja a Polgármesteri Hivatal mellett, a forradalom és szabadságharc emlékére felállított három kopjafa megkoszorúzása volt.

A ünnepi hangulatot a helyi hagyományőrzők dalai alapozták meg. Koszorúnkat és az emlékezés, a tisztelet virágait mi is elhelyeztük az emlékhelyen. Az rendezvényt megtisztelték az országos, a megyei és a járási testületek képviselői, a környék magyarok lakta településeinek polgármesterei, küldöttei.

További képek:

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük