A Barátikör közgyűlése 2012.

A Baglyasalja Barátainak Köre 2012.02.03-án tartotta éves közgyűlését.

A Milk-Seek tánccsoport, Oláh Tibor kétszeres hip-hop Európa bajnok, Bonivárt Ágnes, Pilisi Anna és Turiczki Noémi látványos műsorral köszöntötték a megjelenteket.

A Baráti Kör tagjai, pártoló tagjai és támogatói érdeklődéssel hallgatták Báti Jánosné, Pádár Zoltánné és Visnovszky Zsuzsanna beszámolóit. A vendégek között helyet foglalt Korponai Tamás, a városrész önkormányzati képviselője, Dr. Diósiné Taracsák Judit a SCK elnöke, Juhászné Kincses Helén, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének igazgatója, Nagy Ferencné a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület elnöke, a SCK alelnöke, Dr. Csongrády Béla, a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület elnöke és Szilasi Andrásné, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára.

Az elmúlt évi gazdag programot vetített képekkel is felidézték. A vendégek köszöntötték a Magyar Kultúra Napján kitüntetett Baráti Kör tagságát. Díjazták a „Tiszta, virágos Baglyasaljáért” akció legjobbjait, Nagyi Józsefet, Pampurik Györgyöt, Szabó Károlyt, Szolnoki Elemért és Tóth Istvánnét.

A Közgyűlés felmentette Szilasi Andrást alelnöki, Halla Józsefet és Vercseg Zoltánnét területfelelősi megbízatásából.  A Egyesület alelnöke Muflár Ferencné, a vezetőség új tagja, Tarjányi Viktória, területfelelős, Kabács Éva és Nagy Beáta lett.

További képek:

[nggallery id=124]

 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük