Bányásznap 2018

Baglyasaljai Bányásznap 

2018.szeptember 15-én megrendezésre került a 68. bányásznap. A temetőben kezdődött a megemlékezés, ahol Felföldi István beszélt az egykori bányászszerencsétlenségről, melyben sok hős bányász vesztette életét.

A Targos István emlékműnél Dobor István  a BDSZ Nyugdíjas Bányász Szakszervezet Nógrád Megyei elnöke mondott beszédet. A bányászokra emlékezett, arra milyen rossz körülmények közt dolgoztak és hogyan küzdöttek a jobb körülményekért. A megemlékezés a Szoborparkban folytatódott, ahol nem csak a bányászokra emlékeztünk, hanem a bányászok emlékére épített Bányász Emlékhely felavatására is sor került.

Az avató beszédet Fekete Zsolt Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere mondta, majd Zahar Béla püspöki tanácsos, esperes plébános szentelte fel. Következett az ünnepélyes szalagvágás melyet Fekete Zsolt polgármester úr, Cserháti József a tervező és Három Béla a kivitelező vágtak át. Megemlékező beszédet mondott Cserháti József, aki a Baglyasaljai bányákról és a kezdetleges szénkitermelésről beszélt. Az avatón a Salgótarjáni Bányász Kohász Dalkör teremtett meghitt hangulatot, jelenlétükkel ők is megtiszteltek minket. Az ünnepség koszorúzással és a megjelentek megvendégelésével zárul.

Reméljük, hogy olyan emlékhelyet építettünk mely értékteremtő és az elkövetkezendő években méltó helye lesz a bányásznapi megemlékezéseknek.

Háromné Hídvégi Andrea

Képek: Szászi Géza, Szilágyi Leonóra

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”269″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”100″ thumbnail_height=”75″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”0″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”filename” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük